Láng György igazgató az est megnyitásakor emlékeztetett rá, épp 2 év telt el a legutóbbi Messzeringó óta. De a kényszerű szünet alatt nem felejtődött el, hogy nagy és lelkes segítő csapat áll az iskola mögött, akik magától értetődő természetességgel jönnek, szerveznek, etetnek, árusítanak, biztosítják a technikát. Köszönet nekik, és persze a fellépő művészeknek, akik az iskola alapítványát támogatva segítik a szűken vett oktatási feladatokon túl tanárok és diákok életét.
Gájer Bálint – Molnár Ferenc Caramel hirtelen jött betegsége miatt – az utolsó pillanatban vállalta, hogy műsort ad. Megszokott nagylétszámú zenekara helyett egyetlen billentyűssel, Reviczky Balázzsal érkezett, hogy Frank Sinatrától, Nat King Cole-tól Korda Györgyön át saját számaiig szórakoztassa a díszterem közönségét. Fölszólításra a közönség lelkesen tapsolt és énekelt a jazz, swing és csacsacsa számokra. Kellemes meglepetésre minden szám magyarul hangzott fel.
A kései szünet után Vámos Miklós állt a színpadra. Állt, végig; természetesen, otthonosan a színpadon. Közvetlen hangú mesélése, fanyar humorral előadott anekdotái egyfelől körképet adtak az elmúlt évtizedek magyar irodalmáról: szóba került Illyés Gyula, Déry Tibor vagy Fejes Endre mára szinte elfeledett (megkopott?) életműve; Ladányi Mihály méltatlanul elfeledett költészete (egy versét el is mondta – ezt valaha meg is zenésítette). Lázár Ervin éppúgy felbukkant, mint Esterházy Péter (egy családi anekdotával) vagy Márton László író, műfordító – aki radnótis volt (bár nem jó szívvel gondol az iskolára); és megemlékezett a szintén volt-diák Kálmán László nyelvészről, aki néhány napja halt meg (nagy-nagy űrt hagyva sokakban). Másfelől a hallgatóság beleláthatott az írói mesterségbe: abba, hogy írni csak olvasás után lehet; hogy az igazán jó regény hasonlít valamihez, amit korábban írtak, de a remekmű újszerű; hogy a karakterformálás a legfontosabb Vámos Miklós szerint egy epikus műben, a cselekmény csak eztán jön. A jelenlévők a színpadon álló szerző konyhájába is bepillantást nyerhettek: a szerző konyhakésznek nevezi saját műveit, amennyiben a használathoz, az olvasáshoz a befogadónak is hozzá kell tennie még valamit: saját élményeit a leírtakhoz. Idézte kritikusait, akik hol ponyvaírónak, hol élő klasszikusnak nevezik őt.És mindkettő rendben van. Aztán szó esett színházról is; és kiderült, hogy Rilkének hívják a kutyáját, és hogy mi az Igen címének kalandos története.
És egyszercsak megszólalt az iskolai csöngő. Este fél 9-kor. Ez alkalmat adott még néhány mondatra a gimnazistákról; és a nagy sikert látva búcsúzásul még megénekeltette a közönséget. Két szólamban. Álljon itt a közös nóta utolsó szava: köszönet.
