1+6 osztályos képzés

Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskola évente egy osztályt indít 1+6 osztályos képzési rendszerben, ahová hatodikos gyerekek jelentkezését várjuk.

Az első, nyelvi előkészítő év úgynevezett alapozó szakasza a gimnáziumi tanulmányoknak. Ebben az évben kiemelt fontosságú a nyelvoktatás. Heti 2 órában latint, 16 órában angolt oktatunk, többféle tantárgy keretében. Ezt segíti a magyar nyelvtan emelt óraszámú tanítása is. Irodalom, matematika, informatika órákon alapvető cél, hogy a gyerekek elsajátítsák a különböző munkaformákat, kooperatív technikákat, tanulási módszereket. Differenciált foglalkozásokkal, kompetencia-fejlesztéssel hozzuk egy szintre a tudásukat. Társadalomismeret órán bevezetjük a gyerekeket a jelenkor néhány fontos politikai, gazdasági és társadalmi problémájába. Az évet egy projekttel és a hozzá kapcsolódó témahéttel zárjuk le.

Hetediktől tizenkettedikig általános gimnáziumi képzést kapnak tanulóink, párhuzamosan a nyolcosztályos gimnázium hetedik-tizenkettedik évfolyamával. Az első idegen nyelv az angol, ezt a képzés teljes ideje alatt tanítjuk. A második élő idegen nyelv (német, francia vagy orosz) tanulása a kilencedik évfolyamon kezdődik. A hetedik osztályt egy projekttel és a hozzá kapcsolódó témahéttel zárjuk le. Nyolcadikban matematikából és magyarból, kilencedikben történelemből, tizedik osztályban pedig két természettudományos tantárgyból vizsgáznak a tanulók. Tizenegyedikben és tizenkettedikben fakultációs rendszer lép életbe. A diákok választhatnak olyan tantárgyakat, amelyekkel emelt óraszámban foglalkoznak, így készülve az emelt szintű érettségire és az egyetemi tanulmányokra.

A magas színvonalú oktatás mellett nagy hangsúlyt helyezünk a szociális kompetenciák fejlesztésére, a közösségformálásra is. Osztályfőnöki órák, osztályfőnöki napok, évfolyamszintű rendezvények adnak teret egészségnevelő, drogprevenciós, társadalmi problémákra érzékenyítő programjainknak. A diákönkormányzat és az ifik számos szabadidős és kulturális programot szerveznek év közben, nyáron pedig a táborok gazdag kínálata várja a diákokat.

 

ELÉRHETŐSÉGEK

1146 Budapest Cházár András u. 10.

RADNÓTI HÁLÓZAT

Várunk minden Öregdiákot, Támogatót, Szülőt, Tanulót és Barátot, aki segíteni szeretne a Radnóti színvonalának fenntartásában, vagy csak érdekli, hogy milyen események zajlanak nálunk.

© 2024 ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium. Minden jog fenntartva.

Keresés