
Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnázium felvételi tájékoztatója a 2023/2024-as tanévre
Az intézmény a nyolcosztályos, illetve a nyelvi előkészítő évvel induló hatosztályos gimnáziumba hirdet felvételt.
A nyolcosztályos gimnáziumba 34 főt, a hatosztályos gimnáziumba 32 főt várunk. A diákokat a szülők jelentkeztethetik iskolánkba, az általános iskola közreműködése nem szükséges.
Felhívjuk a kedves érdeklődő szülők és diákok figyelmét, hogy 2022. november 23-án 18 órától bemutatkozó és tájékoztató előadást tartunk az iskola dísztermében. Az előadás után a résztvevők személyesen is feltehetik kérdéseiket a gimnáziumi képzéssel és a felvételi eljárással kapcsolatban.
A felvételi eljárás
Iskolánkban a felvételi eljárásnak két része van: írásbeli és szóbeli vizsga. Az írásbeli vizsga az Oktatási Hivatal által központilag kiadott egységes, kompetenciaalapú feladatlapokkal megszervezett vizsga matematikából és magyar nyelvből. A szóbeli meghallgatást az iskola szervezi. Itt a felvételizők szövegértési és kommunikációs képességét, matematikai-logikai gondolkodását és kreativitását, együttműködési készségét mérik fel a vizsgáztatók. A nyolcosztályos gimnáziumba jelentkezőket 7-9 fős, a hatosztályos gimnáziumba jelentkezőket 3-5 fős csoportokban hívjuk a szóbeli vizsgára.
A 8 és az 1+6 évfolyamos képzésre való felvétel alapja:
- az általános iskolai félévi értesítő 25%-ban (50 pont),
- a matematika és magyar írásbeli dolgozat együttes pontszáma 50%-ban (50+50=100 pont),
- a szóbelin való szereplés 25%-ban (50 pont).
A nyolcosztályos gimnáziumba jelentkező negyedik osztályos tanulók félévi osztályzatai közül – a magatartás és a szorgalom értékelésén kívül – az összes tantárgy értékelését figyelembe vesszük. Ha a tanulót csak szövegesen értékelték, akkor félévi eredményeit iskolánk tanítói váltják át pontokra.
A hatosztályos gimnáziumba jelentkező hatodik osztályos tanulók félévi osztályzatai közül csak a matematika, a magyar nyelv és irodalom, a történelem (vagy társadalomismeret), a természetismeret és az idegen nyelv osztályzatokat vesszük figyelembe.
A jelentkezés módja és ideje a központi írásbeli vizsgára
Az írásbeli vizsgára abban az egyetlen intézményben kell jelentkezni, ahol a tanuló az írásbeli felvételit szeretné írni. Ha a gyermek több olyan gimnáziumba jelentkezik, amelyik megkívánja az írásbeli vizsgán való részvételt, akkor ő maga dönti el, melyikbe nyújtja be az írásbeli vizsgára való jelentkezési lapját. Az írásbeli felvételi vizsgára 2022. december 2-ig lehet jelentkezni kétféle módon:
- a kiválasztott iskolában személyesen, illetve postai úton a megfelelően kitöltött jelentkezési lappal, amely az Oktatási Hivatal honlapján elérhető,
- elektronikusan Ügyfélkapu azonosítást követően az erre szolgáló program segítségével. A jelentkezési lapot az iskola elektronikusan kapja meg, így azt nem szükséges kinyomtatva személyesen is eljuttatni a kiválasztott iskolába.
A sajátos nevelési igényű tanulók esetében szükséges a speciális körülmények, illetve eszközök igénylésére vonatkozó szülői kérvény és a szakértői vélemény csatolása. Az írásbeli felvételi időpontjáról külön értesítést nem küldünk.
Az írásbeli vizsga országos időpontja 2023. január 21. (10.00 – 12.00). Betegség esetén, amennyiben a tanuló erről orvosi igazolással rendelkezik, lehetőség van pótló írásbeli dolgozat megírására. A pótló írásbeli országos időpontja 2023. január 31. (14.00 – 16.00).
Az iskolánkban felvételit írt tanulók a dolgozatokat megtekinthetik és a javítással kapcsolatos észrevételt tehetnek. A január 21-én írásbeli felvételizők 2023. január 27-én, a január 31-én írásbeli felvételizők pedig 2023. február 3-án, 8.00 és 16.00 között. A javítást elfogadóknak az írásbeli vizsga részletes eredményeit tartalmazó hitelesített értékelő lapot a megtekintéskor adjuk át. A javítással kapcsolatos észrevételt tevők az értékelőlapot 2023. február 3-án, illetve február 9-én 8.00 és 16.00 között vehetik át.
A jelentkezés módja és ideje a gimnáziumba
A gimnáziumba való jelentkezési szándékot a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő rendszerből nyomtatott tanulói adatlap és jelentkezési lapok segítségével kell jelezni. Az összes választott intézményt és tanulmányi területet tartalmazó tanulói adatlapot az azon megtalálható címre kell elküldeni a Felvételi Központnak. Több intézmény vagy tanulmányi terület megjelölése esetén a Felvételi Központ területkódonként állítja majd sorba a rangsorok alapján a diákokat. Az egyes intézményekre vonatkozó jelentkezési lapokat az adott intézményekhez kell eljuttatni.
A tanuló középfokú iskolába történő tényleges jelentkezése egyúttal a szóbeli vizsgára való jelentkezés is. Iskolánkba történő jelentkezés esetén a jelentkezési laphoz mindenkinek csatolni kell az írásbeli vizsga eredményéről kapott igazolás és a félévi értesítő másolatát. A sajátos nevelési igényű tanulók esetében szükséges a speciális körülmények igénylésére vonatkozó szülői kérvény és a szakértői vélemény csatolása a jelentkezési laphoz. A tényleges jelentkezés határideje 2023. február 22. A jelentkezési eljárásról részletes leírás 2023. januártól az Oktatási Hivatal honlapján (www.oktatas.hu) lesz megtalálható.
A szóbeli meghallgatásokra 2023. március 6. és 11. között kerül sor. A nyolcosztályos gimnáziumba jelentkezők közül a 90 legjobb, a hatosztályos gimnáziumba jelentkezők közül pedig a 105 legjobb írásbeli eredménnyel rendelkező diákot hívjuk meg szóbeli meghallgatásra. A szóbeli vizsgára való beosztást 2023. március 1-jén tesszük közzé az iskola honlapján.
A szóbeli vizsgák után kialakuló felvételi jegyzéket (ideiglenes felvételi rangsort) 2023. március 17-ig tesszük közzé honlapunkon. Azonos pontszám esetén a szóbeli meghallgatáson, ennek egyezése esetén az írásbeli vizsgán, ennek egyezése esetén pedig a szóbeli meghallgatáson kapott részpontszámok alapján rangsoroljuk a tanulókat. A rangsorok ismeretében 2023. március 23-ig a Felvételi Központnak megküldött módosító adatlappal változtatható a megjelölt iskolák és tanulmányi területek sorrendje. Új iskolát ekkor már nem, de a már megjelölt iskolákban új tanulmányi területet lehet szerepeltetni.
Végleges eredmény 2023. április végére várható. A felvételi döntéssel kapcsolatos fellebbezést az iskolán keresztül a fenntartóhoz (ELTE Rektori Koordinációs Központ) lehet benyújtani.
Kiemelt adatok
Az iskola neve és elérhetőségei:
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium
Cím: 1146 Budapest, Cházár András utca 10.
Telefon: +36 1 3431731
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Honlap: www.radnoti.hu
Az iskola OM azonosítója: 037802
A tanulmányi területek kódja:
Nyolcosztályos gimnázium | Nyelvi előkészítővel induló hatosztályos gimnázium |
8000 | 6000 |
Budapest, 2022. október 20. Láng György igazgató