December 15-re szervezte a Diákönkormányzat az immár hagyományosnak mondható Radnóti Összefogás Fesztivált, közkedvelt nevén a RÖF-öt a 8-11. évfolyam diákjai számára.
December 15-re szervezte a Diákönkormányzat az immár hagyományosnak mondható Radnóti Összefogás Fesztivált, közkedvelt nevén a RÖF-öt a 8-11. évfolyam diákjai számára.
Megérkeztek az iskolába a rendelt tankönyvek. Az alábbi táblázat szerint kell átvenni őket.
Novemberben, ahogy már sok éve minden Karácsony előtt, ismét adományokat gyűjtöttek a radnótis diákok, szüleik, tanárok a Ritók Nóra vezette berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány részére, akik továbbítják ezeket a környék rászorulóinak.
A tanév eleji találkozó szülők és osztályfőnökök között minden korosztály számára fontos.
Szeptember 3-án, hétfőn 8-kor elkezdődik a 2018-19. tanév. Az osztályfőnökök 7.45-kor várják a diákokat az osztálytermekben. Fehér ing/blúz mellett legyen mindenkinél táska, mivel aznap a legtöbb osztály megkapja a tankönyveket is. Az évnyitó (jó időben az udvaron) után 3 osztályfőnöki óra következik. Aki befizetett a menzára, aznap már ebédelhet is.
A 2018/19. tanév elején alakult egy média szakkör 5. és 6. osztályos diákok részére. Szeptembertől animációs technikákat próbálhattak ki a gyakorlatban.
Bár még nem minden részletre kiterjedően, de már megvan a tanév rendje. Látszanak a határidők, szabadnapok, szünetek, jeles napok, sokakat érintő események.
Az iskola a továbbiakban nem bír saját telefonközponttal. A 411-6500 az ELTE központi száma. Innen lehet eljutni az iskolába. A 4050-es mellék a portáé; innen tovább is tudnak kapcsolni.
2018. november 21-én, szerdán délután 6 órától az iskola igazgatósága várja a 2019-2020. tanévre 1+ 6 és 8 osztályos gimnáziumba készülő gyerekek szüleit az iskola 1. emeletén található díszterembe tájékoztatóra. Az ismertetők után lehetőség van kérdéseket is feltenni.
| febr. 06 Pingpong kupa (DÖK) |
| febr. 06 15:00 - Radnóti verseny: angol nyelvű activity az 5-6. évfolyam számára |
| febr. 07 Radnóti verseny: szépirodalmi pályázat (5-12. évfolyam) leadási határideje |
| febr. 08 Sítábor |
| febr. 09 Síszünet |
| febr. 11 15:10 - Vezetőtanári értekezlet |
| febr. 12 12:00 - Gyakorlatindító tájékoztató jelölteknek, a gyakorlatok indulása |
1146 Budapest Cházár András u. 10.
dummy411-6500/4050
dummy info@radnoti.elte.hu