Díjak, elismerések év elején
2024 szeptember 11-én:
Az ELTE köznevelési intézményeiben működő mintegy 750 dolgozó munkájának elismerési lehetőségeit jelentősen bővítették a Köznevelési Bizottság által 2017-ben alapított díjak. Immár szép hagyománnyá vált, hogy ünnepség keretében emlékezik meg a magyar pedagógusképzés legnagyobb volumenű felsőoktatási intézménye azon fontos dolgozóiról, akik speciális tudásukkal, a gyakorlatban járulnak hozzá az Egyetem ezen képzéseiben is megtestesülő magas minőséghez. A díjak átadására immár nyolcadik alkalommal került sor.
A pedagógiai mestere
Az a pedagógus kaphatja, aki legalább 15 évet töltött el a pedagógus pályán, és szakmai munkája, emberi magatartása alapján intézményének vezetősége méltónak találja a díjra.
- Etédi Emőke - szorgalmasan végzett magyartanári munkájáért, elkötelezett pedagógusi tevékenységéért
- Kornai Júlia - kimagasló színvonalon végzett, eredményes, odaadó matematikatanári munkájáért, elkötelezett igazgatóhelyettesi tevékenységéért
- Lengyel Zsuzsa - nagy elkötelezettséggel és magas színvonalon végzett angol vezetőtanári munkájáért
Elismerő oklevél
A köznevelési intézmény azon munkatársai – technikai dolgozók, NOKS munkatársak, fiatal pedagógusok – kaphatják, akik legalább 5 éve dolgoznak az adott intézményben és munkájukat magas színvonalon végzik.
- Mezei-Doros Júlia - nagy elkötelezettséggel végzett matematikatanári munkájáért és lelkiismeretes osztályfőnöki tevékenységéért
- Szatmári Kálmán - hűséggel végzett, több évtizedes informatikatanári tevékenységéért
- Varga István - nagy elkötelezettséggel végzett és lelkiismeretes testnevelőtanári és osztályfőnöki tevékenységéért
2024. szeptember 6-án:
Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata
Pro Universitate Emlékérem ezüst fokozata adományozható az Egyetem oktatói és kutatói és más közalkalmazottai részére legalább húszéves kiemelkedő tevékenységükért.
- Iványiné Harró Ágota
Trefort Ágoston Emléklap
Trefort Ágoston Emléklap adományozható azoknak az oktatást-kutatást támogató alkalmazottaknak, akik munkájuk során legalább tíz éven keresztül átlagon felüli teljesítményt értek el vagy az adományozás évében kiemelkedő érdemeket szereztek.
- Bitter Béláné
Lórántffy Zsuzsánna Emléklap
Lorántffy Zsuzsánna Emléklap adományozható azoknak a köznevelési intézményben foglalkoztatott közalkalmazottaknak, akik munkájuk során legalább tíz éven keresztül átlagon felüli teljesítményt értek el vagy az adományozás évében kiemelkedő érdemeket szereztek.
- Dancz Péter
- Kropog Erzsébet
- Marcsek Gábor
- Morvai Éva
- Nagy Piroska