Facebook

Szóbeli felvételi az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola 8 évfolyamos gimnáziumába

A szóbeli meghallgatásra a Radnótiba jelentkező negyedik osztályos tanulók közül a központi írásbeli felvételi vizsgán legtöbb pontot elérő 90 tanuló kap meghívást. A szóbeli felvételi vizsgára 2027. március 8. és március 13. között kerül sor az iskolában. A vizsga során a tanulókról fénykép készül – amennyiben a szülők hozzájárulnak –, hogy a vizsgáztatók később könnyebben fel tudják idézni a tanulót. Az elkészült fényképeket szigorúan bizalmasan kezeljük, a felvételt nem nyert tanulók fényképeit a felvételi eljárás lezárulása után töröljük. 

A vizsga során a tanulóknak csak íróeszközre és az „A színes oldalam” című bemutatkozó anyagra lesz szükségük, amit a vizsga után megtartunk. A tanulók korábbi teljesítményét igazoló dokumentumaira, például kimagasló versenyeredményeket igazoló oklevelekre a vizsgán nem lesz szükség, ezeket a vizsgáztatók nem veszik át.

A szóbeli meghallgatás csoportos, egy időben 7-9 tanuló tartózkodik a teremben. A beosztás 2027. február 25-től megtekinthető az iskola honlapján. Megbetegedés esetén a szülő minél hamarabb jelezze a távolmaradást, hogy a felvételiző még a szóbeli vizsga hetében beosztható legyen másik időpontra.

A vizsga ideje 60 perc. A vizsga során a tanulókat különböző, számukra ismerős helyzetekben figyeljük meg. Például a vizsgázók részt vesznek egy rövid „tanórán”, amit egyéni, illetve csoportos feladatvégzés követ. A megoldandó feladatok nem kötődnek iskolai tantárgyakhoz és tananyaghoz. A vizsgát a felvételiztetőkkel való négyszemközti beszélgetés zárja, amelynek kiindulópontja a tanuló által elkészített „A színes oldalam” című bemutatkozó anyag.

A szóbeli vizsgán a gimnázium pedagógusai vesznek részt. A vizsgáztatók a tanulók szövegértését, logikus gondolkodását, együttműködését, kommunikációját, feladathoz kapcsolódó attitűdjét, kreativitását, valamint a vizsga során egyénileg megoldott feladatait értékelik. A tanulók szóbeli vizsgán nyújtott teljesítményéről az elért pontszámon kívül részletes beszámolót nem adunk.

Kapcsolódó hírek

Az Elte Radnóti Miklós Gyakorlóiskola Gimnáziumi felvételi tájékoztatója a 2027/2028-as tanévre

Az intézmény a nyolcosztályos, illetve a nyelvi előkészítő évvel induló hatosztályos gimnáziumba hirdetfelvételt. A nyolcosztályos...

8 osztályos képzés

Az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Iskola évente két osztályt indít 8 osztályos képzési rendszerben, ahová negyedikes...

„A SZÍNES OLDALAM”

A gyerekek az írásbeli felvételin csak nagyon keveset mutathatnak meg magukból. Miközben szerzünk némi információt...

Események