Az Elte Radnóti Miklós Gyakorlóiskola Gimnáziumi felvételi tájékoztatója a 2027/2028-as tanévre

Az intézmény a nyolcosztályos, illetve a nyelvi előkészítő évvel induló hatosztályos gimnáziumba hirdet
felvételt. A nyolcosztályos gimnáziumba 40 főt, a hatosztályos gimnáziumba 32 főt várunk. A diákokat
a szülők jelentkeztethetik iskolánkba, az általános iskola közreműködése nem szükséges.
Felhívjuk a kedves érdeklődők figyelmét, hogy 2026. november 25-én 18 órától főképp a szülőknek
szóló bemutatkozó és tájékoztató előadást tartunk az iskola dísztermében. Az előadás után a résztvevők
feltehetik kérdéseiket a gimnáziumi képzéssel és a felvételi eljárással kapcsolatban.

A felvételi eljárás

Iskolánkban a felvételi eljárásnak két része van: írásbeli és szóbeli vizsga. Az írásbeli vizsga az
Oktatási Hivatal által központilag kiadott egységes, kompetenciaalapú feladatlapokkal megszervezett
vizsga matematikából és magyar nyelvből. A szóbeli meghallgatást az iskola szervezi. Itt a
felvételizők szövegértési és kommunikációs képességét, matematikai-logikai gondolkodását és
kreativitását, együttműködési készségét mérik fel a vizsgáztatók. A nyolcosztályos és hatosztályos
gimnáziumba jelentkezőket is csoportokban hívjuk a szóbeli vizsgára.

A 8 és az 1+6 évfolyamos képzésre való felvétel alapja:

  • az általános iskolai félévi értesítő 25%-ban (50 pont),
  • a matematika és magyar írásbeli dolgozat együttes pontszáma 50%-ban (50+50=100 pont),
  • a szóbelin való szereplés 25%-ban (50 pont).

A nyolcosztályos gimnáziumba jelentkező negyedik osztályos tanulók félévi osztályzatai közül – a
magatartás és a szorgalom értékelésén kívül – az összes tantárgy értékelését figyelembe vesszük. Ha a
tanulót csak szövegesen értékelték, akkor félévi eredményeit iskolánk tanítói váltják át pontokra.
A hatosztályos gimnáziumba jelentkező hatodik osztályos tanulók félévi osztályzatai közül csak a
matematika, a magyar nyelv és irodalom, a történelem, a természetismeret és az idegen nyelv
osztályzatokat vesszük figyelembe.

A központi írásbeli vizsgára való jelentkezés módja és ideje


Az írásbeli vizsgára abban az egyetlen intézményben kell jelentkezni, ahol a tanuló az írásbeli felvételi
vizsgát szeretné megírni. A tanuló a vizsgát bármilyen vizsgaszervező intézményben megírhatja,
függetlenül attól, hogy szándékában áll-e később az intézménybe felvételi kérelmet benyújtani. Az
írásbeli felvételi vizsgára 2026. december 1-ig lehet jelentkezni kétféle módon:

  • a kiválasztott iskolában személyesen, illetve postai úton a megfelelően kitöltött jelentkezési
    lappal, amely az Oktatási Hivatal honlapján elérhető,
  • elektronikusan Ügyfélkapu azonosítást követően az erre szolgáló program segítségével. A
    jelentkezési lapot az iskola elektronikusan kapja meg, így azt nem szükséges kinyomtatva
    személyesen is eljuttatni a kiválasztott iskolába.

A sajátos nevelési igényű tanulók esetében szükséges a speciális körülmények, illetve eszközök
igénylésére vonatkozó szülői kérvény és a szakértői vélemény csatolása. Az írásbeli felvét
időpontjáról külön értesítést nem küldünk.
Az írásbeli vizsga országos időpontja 2027. január 23. (1000 – 1200). Betegség esetén, amennyiben a
tanuló erről orvosi igazolással rendelkezik, lehetőség van pótló írásbeli dolgozat megírására. A pótló
írásbeli országos időpontja 2027. február 3. (1400 – 1600).
Az iskolánkban felvételit írt tanulók a dolgozatokat megtekinthetik és a javítással kapcsolatos
észrevételt tehetnek. A január 23-án írásbeli felvételizők 2027. január 28-án, a február 3-án írásbeli
felvételizők pedig 2027. február 8-án, 800 és 1600 között. A javítást elfogadóknak az írásbeli vizsga
részletes eredményeit tartalmazó hitelesített értékelő lapot a megtekintéskor adjuk át. A javítással
kapcsolatos észrevételt tevők az értékelőlapot 2027. február 2-án, illetve február 11-én 800 és 1600 között
vehetik át.

A gimnáziumba való jelentkezés módja és ideje


A gimnáziumba és ezzel együtt a szóbeli vizsgára 2027. február 22-ig kétféle módon lehet jelentkezni:

  • postai úton a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő rendszer segítségével előállított és aláírt tanuló
    adatlappal és jelentkezési lapokkal. Az összes választott intézményt és tanulmányi területettartalmazó tanulói adatlapot az azon megtalálható címre kell elküldeni a Felvételi Központnak. Az egyes intézményekre vonatkozó jelentkezési lapokat az intézményekhez kell eljuttatni.
  • elektronikusan Ügyfélkapu azonosítást követően a KIFIR elektronikus adatlapkitöltő segítségével. A jelentkezési lapot az iskola elektronikusan kapja meg, így azt nem szükséges kinyomtatva személyesen is eljuttatni a kiválasztott iskolába.

Iskolánkba történő jelentkezés esetén a jelentkezési laphoz mindenkinek csatolni kell az írásbeli vizsga
eredményéről kapott értékelő lapot és a tanuló félévi értesítőjének másolatát. A sajátos nevelési igényű
tanulók esetében szükséges a speciális körülmények igénylésére vonatkozó szülői kérvény és a szakértői
vélemény csatolása is a jelentkezési laphoz. A jelentkezési eljárásról részletes leírás 2027. januártól az
Oktatási Hivatal (www.oktatas.hu), illetve iskolánk honlapján lesz megtalálható.
A szóbeli meghallgatásokra 2027. március 1. és 13. között kerül sor. A hatosztályos gimnáziumba
március 1. és 6. között a jelentkezők közül a 120 legjobb írásbeli eredménnyel rendelkező diákot, a
nyolcosztályos gimnáziumba pedig március 8. és 13. között a jelentkezők közül a 90 legjobb írásbeli
eredménnyel rendelkező diákot hívjuk meg szóbeli meghallgatásra. A szóbeli vizsgára való beosztást
2027. február 25-én tesszük közzé az iskola honlapján.
A szóbeli vizsgák után kialakuló felvételi jegyzéket (ideiglenes felvételi rangsort) 2027. március 22-ig
tesszük közzé honlapunkon. Azonos pontszám esetén a szóbeli meghallgatáson, ennek egyezése esetén
az írásbeli vizsgán, ennek egyezése esetén pedig a szóbeli meghallgatáson kapott részpontszámok
alapján rangsoroljuk a tanulókat. A rangsorok ismeretében 2027. április 6-8. közötti időszakban a
Felvételi Központnak megküldött módosító adatlappal változtatható a megjelölt iskolák és tanulmányi
területek sorrendje. Új iskolát ekkor már nem, de a már megjelölt iskolákban új tanulmányi területet
lehet szerepeltetni.
A végleges eredményt lekérdezés formájában a honlapunkon 2027. május 6-án tesszük elérhetővé. A
felvételi döntéssel kapcsolatos fellebbezést az iskolán keresztül a fenntartóhoz (ELTE Rektori
Koordinációs Központ) lehet benyújtani.

Az iskola neve és elérhetőségei:
ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium
Cím: 1146 Budapest, Cházár András utca 10.
Telefon: +36 1 3431731
E-mail: felveteli@radnoti.elte.hu
Honlap: www.radnoti.hu
Az iskola OM azonosítója: 037802

A tanulmányi területek kódjai:

Nyelvi előkészítővel induló hatosztályos gimnázium:6000
Nyolcosztályos gimnázium:8000

Láng György
Budapest, 2026. október 20. igazgató

Kapcsolódó hírek

„A SZÍNES OLDALAM”

A gyerekek az írásbeli felvételin csak nagyon keveset mutathatnak meg magukból. Miközben szerzünk némi információt...

Események