Radnóti Alapítvány

Az iskola alapítványa megalakulása óta arra törekszik, hogy minél többféle módon és formában támogassa az iskola - kötelező kereteken túlmutató - nevelési-oktatási céljainak elérését, a diákok szabadidős, kulturális és közösségi tevékenységét, iskolai rendezvényeket. A kuratórium (benne szülővel és öregdiákkal) évente kétszer előre megszabott feltételek szerint benyújtott pályázatokat bírál el (pl. táborozásra, diákcsereútra, nyelvvizsgára, közösségi programokra). Az alapítvány 3 díjat is fenntart: Az Év Diákja és a Radnóti Plakett különböző fokozatai diákokat illet, a Kármán Mór Emlékgyűrű évenként egy tanáré.

Felhívás

Szívesen vesszük és kérjük azok támogatását, akik az Alapítvány célkitűzéseivel egyetértenek. Kérjük tájékozódjon a honlapon az Alapítvány tevékenységéről.

 

Az Alapítványról röviden

Az Alapítvány legfontosabb feladatai közé tartozik, hogy az iskola diákjainak idegen nyelv tanulását, valamint a szabadidő értelmes eltöltését a szabadidős programokon keresztül anyagilag támogassa, továbbá hozzájáruljon az Iskolában folyó magas szintű oktatás személyi és tárgyi feltételeinek hosszú távú biztosításához és az iskola műemlék jellegű épületének felújításához, karbantartásához. Az alapítványi támogatások az erre rendszeresített csoportos és egyéni pályázati űrlapokon igényelhetők.

 

Az alapítvány a támogatások odaítélésénél kiemelten fontosnak tartja:

  • A nehéz anyagi körülmények között élő diákok támogatását, a különféle programokon való részvételük lehetővé tételét
  • Az iskolai hagyományok őrzését, újak teremtését, és ennek megfelelően az öregdiákok bevonását a programokba.

 

ADÓ 1%

Tisztelt Barátok, Ismerősök, Támogatók!

Miután megismerte több évtizedes tevékenységünket, kérjük, hogy adójának 1%-val segítse munkánkat.

Köszönjük

Az alapítvány neve: ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola Alapítványa

Az alapítvány adószáma: 19637334-1-42

Számlaszám: 10200940-21515853-00000000

Nemzetközi számlaszám (IBAN): HU61 1020 0940 2151 5853 0000 0000

 

ELÉRHETŐSÉGEK

1146 Budapest Cházár András u. 10.

RADNÓTI HÁLÓZAT

Várunk minden Öregdiákot, Támogatót, Szülőt, Tanulót és Barátot, aki segíteni szeretne a Radnóti színvonalának fenntartásában, vagy csak érdekli, hogy milyen események zajlanak nálunk.

© 2024 ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Általános Iskola és Gyakorló Gimnázium. Minden jog fenntartva.

Keresés