Sze08152018

Frissítve:2018-06-12 11:06:25

EN   DE

Back Ön itt van: Kezdőlap Alapítvány Támogatás Segélykérés - Köszönet

Segélykérés - Köszönet

A sikeres segélyakcióról és a jövőről írt az iskola igazgatója levelet azoknak, akik segítettek a reménytelennek látszó anyagi helyzetből kikeveredni.

Minden támogatást az iskolai Alapítványra kérünk most és később is. Az Alapítvány támogatási szerződéssel tudja átadni az iskolának a megfelelő összegeket a működés biztosítására. A támogatásról a közhasznú Alapítvány adóigazolást tud adni, ehhez szükséges adatok: név, cím, adószám/jel. A levél itt olvasható:

Köszönet

Kedves Látogató, Adakozó, Reménybeli Segítő!

Amikor az iskola - váratlanul lehetetlenné vált anyagi helyzete miatt - segélykiáltást hallatott, nem sokan hittek, hittünk abban, hogy egy hónap alatt összejön az idei tanév biztonságos finanszírozásához hiányzó 22 millió forint. Nehéz szavakban kifejezni az efölötti örömöt, hálát, köszönetet!

A szülők és öregdiákok, a jelenlegi diákok és tanárok hihetetlen összefogása szívet melengető. Mindazt, ami a közösségről tanulható, tanítható, megéltük: közös szülői értekezlet, a vásár,  jótékonysági koncert, verseny, a megvalósítandó ötletek sokasága az iskola honlapján és egyéb  fórumokon… És ezek eredményeként megérkezett a kért összeg. Köszönet érte!

De nem állhatunk meg. Nem áltathatjuk magunkat avval, hogy most egyszer s mindenkorra megoldódott a sokak számára oly fontos, és eredményei alapján az ország egyik legsikeresebb oktatási intézményének minden baja. A tűzoltással – hála Önöknek! - megvagyunk, de a hétköznapok nincsenek biztonságban. Ilyen gyors és nagy mértékű adományozás természetesen egyszer jöhet létre. De bízunk abban, hogy Önök más formában, sokféle módon tudják segíteni iskolánkat.

 

A hosszabb távon való gondolkodásra már létrejöttek csoportok (ld. Fórum), melyek azt tűzték ki célul, hogy bárhogyan is alakuljon az iskola finanszírozása, ne kényszerüljön a tanári kar az oktatás színvonalából engedni. Bár a jogszabályok következtében változások várhatóak 2013-ban, a jövő tervezésekor ne kelljen feladni eredményes pedagógiai elveinkből. Kérjük további segítségüket az ehhez szükséges anyagi és tárgyi feltételek kiegészítésében. Példaként említve továbbra is használni akarjuk a számítógépeinket, az interaktív tábláinkat; nem mondhatunk le bizonyos könyvekről és folyóiratokról, kell anyag a kísérletekhez; az elöregedett épületben egészségesebb környezetet igyekszünk biztosítani a tanuláshoz (világítás, burkolás, tisztaság). Továbbra is szeretnénk a rászoruló diákokat segíteni, ha nehezen fizetik szüleik ki a nyelvvizsgadíjat, ha táborba mennének, ha nevezési díjas versenyen indulnak. Nem szeretnénk, ha a tanárok maguk fizetnék a továbbképzések teljes összegét, az órákon vagy projektekben használt anyagokat, a kirándulásokon, táborokban megjelenő kiadásokat.

Az SzJA 1%-nak felajánlása Alapítványunk fontos bevételi forrása. Kérjük, idén se feledkezzenek meg erről, és a kérést tolmácsolják ismerőseiknek is!

Az 1% mellett folyamatos, fenntartható támogatói-segítői rendszer kialakítása a csoportokban már résztvevő szülők és öregdiákok célja. A konkrét megvalósítás egyeztetésére alakítottuk ki honlapunkon a Fórum speciális rovatait. Kérjük, csatlakozzanak a továbbiakban a közös akciókhoz, vegyenek részt a rendezvényeken, programokon, kísérjék figyelemmel az eseményeket és híreket. Az iskola tantestülete és vezetése pedig mindent megtesz a jövőben is, hogy a Radnóti méltó legyen híréhez, rangjához, hagyományaihoz.

Tomcsányi Péter

igazgató

 

Segélykérés

Tisztelt Szülő! Tisztelt Öregdiák!

Levelünket az iskola váratlanul kétségbeejtővé vált pénzügyi helyzete szülte. Segítségért fordulunk Önhöz, mivel intézményünk most igazán nagy bajba került.

Az állami költségvetés 2,7 milliárd forintot vont el fenntartónktól, az Eötvös Loránd Tudományegyetemtől. Ennek következtében az egyetem 2012 januárjától az iskolára terhelte közüzemi díjaink felét, 22 millió forintot. Az állami költségvetésből a hosszú ideje igen sikeresen működő oktatás alapjául szolgáló iskolaszerkezetet eddig is csak szűkösen tudtuk fenntartani. A tantestület sok külön munkával, továbbképzésekkel, a szaktudása más iskoláknak történő értékesítésével, a felnőttoktatásban való közvetlen szerepvállalással, pályázatokon való részvétellel sokat tett azért, hogy bevétellel pótolja a hiányokat. A mostani 22 milliós újabb teher azonban képtelen helyzetbe hozta intézményünket.

A nemrég elfogadott köznevelési törvény és az alakulófélben lévő új Nemzeti Alaptanterv előírásainak megfelelően a jövőben mindenképpen újra kell gondolni oktatási szerkezetünket. Várhatóan az iskola finanszírozási rendszere is változik. De tanév közben nem oldható meg semmiféle átszervezés azért, hogy a közüzemi díjakat fedezni tudjuk.

22 millió forintos gyors segélyre lenne szükségünk.

Úgy gondoljuk, lehetnek ismerősei, akik helyzetüknél fogva megtehetik, hogy az ország második legeredményesebb tehetséggondozó iskolájának egyszeri, nagyobb összegű támogatást adjanak. Kérjük, keresse meg azon ismerőseit, akiknek cégükön, vállalatukon keresztül lehetőségük van támogatást adni, s kérje segítségüket. Ez biztosíthatná, hogy diákjaink ne szakadjanak el a minőségi oktatástól addig sem, amíg a 2013-tól érvényes finanszírozási módok és keretek tisztázódnak.

Sok ezer szülő, öregdiák, patronáló támogatta eddig is az iskolát az alapítványon keresztül adója 1%-ával vagy kisebb-nagyobb egyéni felajánlással. Ezt – ezúton is megköszönve − persze a továbbiakban is örömmel vesszük.

Részletes tájékoztatást tudunk adni a kialakult helyzetről, a támogatás módjairól, és meg tudjuk válaszolni a felmerülő kérdéseket március 20-án 18 órakor az iskola dísztermében. Az igazgatóság mellett jelen lesz az iskolát támogató alapítvány képviselője és a szülői munkaközösség elnöke is.

Részvételére számítva, közreműködését köszönve, tantestületünk és diákjaink nevében üdvözli

 

Tomcsányi Péter igazgató és az ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola Vezetősége

ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola Alapítványa

K&H Bank 10200940-21515853

Menza étlap, ebédbefizetés

  

Innen letöltheti
a Menza aktuális étlapját
és megnézheti az ebédbefizetések időpontját!

Támogatás


Minden segítőnknek köszönjük a támogatását!

Elérhetőségek

ELTE Radnóti Miklós Gyakorlóiskola
1146 Budapest
Cházár András u. 10.
Tel.: 343-1731, 343-6716, 343-7257 (tanári)
Fax.: 343-6934
E-mail: Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát.
Web: http://www.radnoti.hu

Éves naptár

Eseménynaptár letöltése

Frissült az éves eseménynaptárunk
a 2017-2018-es tanévre.
 Innen letölthető!

Fontosabb linkek

Intézmények

E-napló

Fórumok

Közösség

 

Radnóti Hálózat

Várunk minden Öregdiákot, Támogatót, Szülőt, Tanulót és Barátot, aki segíteni szeretne a Radnóti színvonalának fenntartásában, vagy csak érdekli, hogy milyen események zajlanak nálunk.